|
|
||
|
online Társak Kommersz  |
.::Agyag-alak:.
Az elmúlt hónapban a kolozsvári Kun György többmint képzőművészhez jártam különböző anyagokkal foglalkozni. Fa, fém és agyag jellegét és természetét ismerhettem meg. Érdekes volt a folyamat az agyag kitermelésétől a formát öltésig. Íme a "terápia"-munkám eredménye :
:::ChillSomnia - első napló
ChillSomnia - the first floating
.:A tömeg:.
:::ChillSomnia:::
( * * * )
~ * ~
:::Pokolra kell menni:::
... Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni.
Dudafej :::A kötélen táncolás művészete:::
Philippe Petit gyerekkorától szeretett felmászni mindenre. Ahogyan jómagam is. Ő viszont ezen a téren nagyokat álmodott. Ezek megvalósulásáról mesél többek között a Man On Wire. Egy kedvesen és profin összeállított filmről van szó, mely meghatóan mutatja be mit jelent az, hogy életművészet. Egy kötél, pontos tervezés és megismerés, nomeg kreativitás által ez az ember meghódította a világot és annak jellegzetesebb magas épületeit. Katarzist kiváltó látvány, ahogyan szinte a felhőkön lépked a távolból parányinak tűnő emberünk.
A halállal való barátkozás és az élet minél teljesebb megélésének milliője teremti az egyik fő alaphangulatot, mely fennkölten kíséri végig a jeleneteket.
A koncentráció, a szédítő mélység és a gyönyörűségteljes csodálat együttléte határozza meg a kötélen járás illegálisan deviáns és lenyűgözően fantasztikus művészetét. Számomra külön megindító, hogy a nem hétköznapi álmok realizálásában barátok és olykor spontánul szegődött segítők játszottak közre, átéléssel, komoly odafigyeléssel és a csoda megélésével... ..
.:::Bódottá
...
.:Zene
...
.:Változás ?:.
A megvezetett tömeg éli hétköznapi életét. Mennyire meddő igyekezet lenne az embereknek elmagyarázni, hogy igazából nincs is olyan, hogy egy hét. Hétfő és kedd sincs. Mi találtuk ki. Szóval zajlik az élet, mindenki robotol, intézi az ügyes-bajos dolgait, bevásárol, autózik, számlát fizet. Aztán hogy mi történik maga körül a világban, vagy a közvetlen környezetében, az különösképpen senkit sem érdekel. Ahogyan igazán az sem, hogy milyen jövő vár ránk. Székelyföldön több faluban arra panaszkodnak, hogy szárazság van. Olyan kutak apadnak ki, melyek eddig még soha. Olyan folyamatok mennek végbe, melyekre nem vagyunk felkészülve. Szerencsére még mindig jobban állunk több szempontból, mint a Föld egyes pontjain. Obama nyilvánosságra hozta a Bush kormány által titokban tartott fotókat a hatalmas jégtáblák iszonyú gyorsiramú olvadásáról. Az Andokban is megállíthatatlannak látszik a gleccserek végleges eltűnése.
Persze lehet erre mondani, hogy messze van az, mi közünk hozzá. De minden mindennel összefügg és ez nem csak egy üres szlogen. Szerintem még mindig nem fogják fel sokan ezen történések valódi súlyát. És ez még csak az előszele az eljövendő eseményeknek. Ami ugye ciklikusan a Föld bioritmusából kifolyólag történik, máskor is volt felmelegedés, az ember kevés mértékben járul mindehhez hozzá. Blabla. Mondják ezt egyesek úgy, hogy fulladozni lehet a szmogtól. Nem, az ember nem felelős semmiért, dózeroljunk le mindent és mindenkit, sokasodjunk, fogyasszunk, éljen a biznisz ! Ritkán nézek tévét, minap belekukkantottam a Discovery műsorába. Két tetoválós és autószerelős bóvliműsör közben éppen reklám ment. Hatalmas farönkökkel gépek dolgoznak. Gondoltam az erdők elpusztulásáról és annak következményeiről lesz szó. Fenéket. A műsor a szegény munkások fáradságos és kemény fakitermelő munkáját mutatják be. Eszem megáll:
"Csak akkor nem dől be az üzlet, ha minden fa időben kidől". Discovery Chanell Nemrég készült egy gyönyörű film, melyet figyelembe ajánlok. Jól összegzi otthonunk kiszipolyozásának mértékét. Változtatni valószínüleg úgysem fog. Nem jut el igazán a tudatokba a téma, vagy ha igen, akkor sem motivál senkit az igazi változtatásra. Mellesleg ha megnézzük a támogatókat, nagynevű multicégeket láthatunk a sorban.. befizetünk egy ilyen filmre, aztán teszünk mindent tovább, gyártjuk a sok műanyag felesleget.
Vége a történelem végének. A süllyedő hajón pedig megy tovább a megszokott élet...
.::Fekete bárány:.
A társadalom fekete báránya vagyok.
 :::Ozora, a "hazatérés":::
Az első alkalom óta kivánkoztam vissza. Álmaimban is gyakran megjelent. Idén újra ott lehettem a földi paradicsomban.
Három napos stoppolást terveztem a célig, minden pontosan összejött, váratlan bónuszokkal ráadásul. Köszönet a belépési lehetőségért az unokatestvéremnek ! Hálám nem marad el.
Hogy miért is vonz ennyire ez a pszichedelikus találkozó ? Elsősorban nem a buliért és szórakozásért, bár ez sem elhanyagolható. A zene természetesen meghatározó, bár fontosabb ennél az életérzés. Gyakran úgy érzem több ez egy stilusnál, lassan olyan, mint egy új mozgalom. Magával ragadó az, hogy a világ minden tájáról összegyűl egy hétre rengeteg olyan ember, amilyeneket jómagam a hétköznapjaimban valósággal vadászok. Hozzáteszem, kevés sikerrel. A nyitottság, az emberiesség, az élethez való hasonló viszonyulás, az őszinte mosolyok kellemes légkört teremtenek és akarva akaratlanul jó hatással vannak. Egy bő hét pedig elegendő ahhoz, hogy kilépve a megszokott közegből megtapasztalhassuk azt, hogy másképpen is lehet. Kész terápia. Már az első hangoknál érezhető volt a felszabadult hangulat, mindenki nagyon várta ezt a pár napot, amikor minden mást félretéve nyugodtan kinyílhat és elengedheti magát. A sötétség ellenére sikerült a sátrunkat jó helyre felállítani, a lengyel, francia, osztrák és német szomszédokkal minden este közös tüzet ápoltunk, körbeültük és kellemzene mellett beszélgettünk. Számomra a legizgalmasabbak a felfedező utak voltak ezen a kis kihelyezett lebegő bolygón. Változatos helyszínek és programok tették színesebbé perceinket. Mászkáltunk dombokon, erdőben, kukoricásban, hallottunk utaztató hangokat, láttunk mindenféle lényeket és dolgokat.
Láttam patás embert, számtalan dekorált hippibuszt, családokat, de találkoztam igazi jobbikosokkal is. Itt mindenki jól érzi magát, együtt. Már szinte hihetetlen, hogy közel 20.000 ember ilyen szépen tud közösen létezni. Sokan mondták, hogy lehetne így élni hosszú távon is, bár én kiváncsi lennék hogyan látná el magát a közösség és meddig maradna meg ez a szeretetteljes állapot. Ha már itt tartunk, meg kell említenem azt is, ami nem tetszett: a tipikus, szokásos zenei felhozatal, kommersz, túl egyszerű dekó, a sok odanemillő dárk csapatás, vagy üres minimál, a sok autó, a sok ember, a sok szemét meg főleg ! Szerencsénkre találtunk egy olyan nagyobb sátrat, mely szellemi és lelki táplálék mellett testünket is ellátta. Mellesleg az egyik kedvencem volt. Két kis hippibusz állt össze, melyről kihúzták a ponyvát. Egy 5-6 fős fiatal, utazó társaság töltötte meg élettel, nevük Pirate Kitchen volt. Étel mellett kávét és chai-t is lehetett fogyasztani, szeretettel készítették és szolgálták fel, ára semminek nem volt, adományozni lehetett érte. Itt kaptam ajándékba egy helyben nekem készült kis festményt, melyet majd később talán közszemlére teszek. Profi élő koncertben lehetett részünk hangszerekkel, vokálokkal a Juno Reactor és a Shpongle jóvoltából, végre kitettek magukért. A mozgalmas zenék mellett jelentős helyszín volt a chill sátor: Külön kitérnék a találkozásokra és új ismerettségekre. Voltam olyan élelmes, hogy a lebegés mellett lejegyeztem az elérhetőségeket, így bármikor szívesen látott vagyok Svájcban, Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Olaszországban és még sorolhatnám. Az itt megjelenő társaság teljesen más mint bármely (elektronikus) zenei irányzat közönsége. A meditáció, a valóság relativitása állandó napirendi témák, mindenfele látni jógázó egyéneket, különleges hangszereket. Ennyi érdekes embert egy helyen kevés alkalommal láttam. De nyugodtan mondhatnék értékest is. Azt hiszem talán egy igazi hippitalálkozó lenne képes felülmúlni ilyen szempontból ezeket a goapartikat.
Legalább három valódi lehetőségem lett volna végre nagyobb útra indulni.. úgy, onnan, akkor.. Valamiért mégsem tettem. A fesztivál hivatalosan vasárnap járt le, a völgyet utolsók között szerdán hagytam el, egy porcikám sem akart visszatérni ebbe a poros, begyepesedett, lapos, stresszes, agymosott közegbe. Mikor már rezignáltan a vonatállomáson eszméltem és szoktam a civilizációs formákat, akkor jött be az a két ember, akik hab voltak a tortán: Luigi és Arvinda. Luigi olaszországi fiatal utazó családapa, Arvinda pedig ír származású, Zimbabwe-ben született 'indiai', aki a családjával az év egyik felében Koppenhágában él, másik felében meg Indiában. Három csodálatos napot töltöttem velük egy hullámhosszon. Nagy örömömre találtam róluk egy fotót is :
Összességében örülök és köszönöm, hogy ott lehettem, lehet utoljára. Inspiráló, kikapcsoló és feltöltő élmény volt. Végre nem éreztem magam egyedül a másságommal. Remélem sikerül minél tovább megőriznem a hangoltságomat.
Kellemes lebegést...
.::Mirákulum est :.
:::3 év:::
Most látom a hosszú archívumsor aljára tekintve, hogy áprilisban múlt három éve, hogy megszültem ezt a blogot. Nehéz mérleget vonnom, mégis megteszem és írok végre egy hagyományos bejegyzést. (véletlenül ráöntöttem a bögre alján levő házitejre a reggeli teámat és finom lett, már csak a gyömbér hiányzik). Amúgy ha már váltottam, most jut eszembe, valakivel valamikor arról beszéltünk, ha reggel ébredés utáni időszakban zenét hallgatsz, akkor az elindít egy hullámon, ami nem biztos, hogy hasznos, főleg ha hatékony napot szeretnél, mert a gondolataidat megviszik. Ezért most csak a madarakat hallgatom. Térjünk vissza a blogra. Emlékszem egy régi barátnak vélt ismerősöm ajánlotta még a blogkorszak hajnalán, hogy indítsak én is webnaplót, mert az nekem való. Megnéztem mi az, de hallani sem akartam róla. Akkor és azóta is honlapban gondolkodtam (arborum). Igen tudom, évek óta érlelem, sőt lehet az érlelési időn is túlvagyok, de úgyis meglesz majd az is, amikor eljön az ideje. Később aztán újra találkoztam a blogtémával és elindítottam, elsősorban funkcionalitását betöltendő, tehát azért, hogy a térben távolabb levő egyének is napirenden legyenek azzal, hogy mi történik velem, bennem. Aztán rákaptam és élveztem, babusgattam és fényeztem. Feltett szándékom ebben a "varázstalanított korban" a száraz elhidegülést ellensúlyozni, szelektíven és éleslátással kiküszöbölve a buta és ködös misztiklangyot. Tudatosan vállaltam a képlékeny koncepciót és tudtam, hogy nem lesz könnyű. Igaz, idővel önmagam cenzora lettem. De most is úgy gondolom, hogy belső, nem egészen kézzelfogható dolgokra figyelmet fordítani nem meddő igyekezet. Sőt, hiszen ha belegondolunk minden tapintható és látható megnyilvánulás mentális és belső minőségi folyamatokból alakul, legyen szó életvezetésről, kapcsolatokról, vagy akár szakmai orientációról.
Igaza van Jánosnak, aki nemrégi megjegyzésében azt mondja, hogy a segglyuka is többet produkál, mint én mostanság. Ennek több oka is van. Egyrészt néha úgy érzem már sokmindent leírtam, elmondtam, megmutattam. Néha meg úgy látom, hogy minek, kinek és értelmetlenez az egész. Másrészt kissé idegenné vált a felület, mert nem ismerem, látom és tudom, hogy kik követik ezt a kis színes netszeletet. Ezért is esik jól, ha megjegyzések érkeznek, mert nem magamnak írok elsősorban. Jó lenne kissé személyesebben.. Azonkívül szeretnék indítani egy közéletibb blogot, amelyben betűélre hánynám a környezetemben tapasztalt visszásságokat. És akkor most röviden a statisztikagépezetből szemezgessünk morzsadatokat, ilyent még úgy sem csináltam. Különben is, így szokták. Kereső kifejezések, sűrítve : szerelem, vénusz projekt, Ozora, fekete lyuk, mandala, dns, Hargita, Makovecz, társadalom, punci, matrix. Annak ellenére, hogy volt alkalom, mikor 1 hónapig sem született bejegyzés, napi stabil 200 és e fölötti látogató érkezik hozzám az Egyesült Államoktól, Magyarország, Románia, Németország, Svédország, Hollandia, Törökországon át egészen Kína, Oroszország, Egyesült Arab Emirátusokig. Ez azért bíztató. Nos kívánok nektek a továbbiakban tunyaságmentes, nyitott, kezdeményező és szeretetteljes napokat. ♥ :::Lángharmónia:::
|
