:::Lehelemlelkem:::
"Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás."
online


Társak Kommersz

2009. május

.::Mirákulum est :.

 
:::3 év:::

Most látom a hosszú archívumsor aljára tekintve, hogy áprilisban múlt három éve, hogy megszültem ezt a blogot. Nehéz mérleget vonnom, mégis megteszem és írok végre egy hagyományos bejegyzést. (véletlenül ráöntöttem a bögre alján levő házitejre a reggeli teámat és finom lett, már csak a gyömbér hiányzik). Amúgy ha már váltottam, most jut eszembe, valakivel valamikor arról beszéltünk, ha reggel ébredés utáni időszakban zenét hallgatsz, akkor az elindít egy hullámon, ami nem biztos, hogy hasznos, főleg ha hatékony napot szeretnél, mert a gondolataidat megviszik. Ezért most csak a madarakat hallgatom.

Térjünk vissza a blogra. Emlékszem egy régi barátnak vélt ismerősöm ajánlotta még a blogkorszak hajnalán, hogy indítsak én is webnaplót, mert az nekem való. Megnéztem mi az, de hallani sem akartam róla. Akkor és azóta is honlapban gondolkodtam (arborum). Igen tudom, évek óta érlelem, sőt lehet az érlelési időn is túlvagyok, de úgyis meglesz majd az is, amikor eljön az ideje. Később aztán újra találkoztam a blogtémával és elindítottam, elsősorban funkcionalitását betöltendő, tehát azért, hogy a térben távolabb levő egyének is napirenden legyenek azzal, hogy mi történik velem, bennem. Aztán rákaptam és élveztem, babusgattam és fényeztem. Feltett szándékom ebben a "varázstalanított korban" a száraz elhidegülést ellensúlyozni, szelektíven és éleslátással kiküszöbölve a buta és ködös misztiklangyot. Tudatosan vállaltam a képlékeny koncepciót és tudtam, hogy nem lesz könnyű. Igaz, idővel önmagam cenzora lettem. De most is úgy gondolom, hogy belső, nem egészen kézzelfogható dolgokra figyelmet fordítani nem meddő igyekezet. Sőt, hiszen ha belegondolunk minden tapintható és látható megnyilvánulás mentális és belső minőségi folyamatokból alakul, legyen szó életvezetésről, kapcsolatokról, vagy akár szakmai orientációról.


Igaza van Jánosnak, aki nemrégi megjegyzésében azt mondja, hogy a segglyuka is többet produkál, mint én mostanság. Ennek több oka is van. Egyrészt néha úgy érzem már sokmindent leírtam, elmondtam, megmutattam. Néha meg úgy látom, hogy minek, kinek és értelmetlenez az egész. Másrészt kissé idegenné vált a felület, mert nem ismerem, látom és tudom, hogy kik követik ezt a kis színes netszeletet. Ezért is esik jól, ha megjegyzések érkeznek, mert nem magamnak írok elsősorban. Jó lenne kissé személyesebben.. Azonkívül szeretnék indítani egy közéletibb blogot, amelyben betűélre hánynám a környezetemben tapasztalt visszásságokat.

És akkor most röviden a statisztikagépezetből szemezgessünk morzsadatokat, ilyent még úgy sem csináltam. Különben is, így szokták. Kereső kifejezések, sűrítve : szerelem, vénusz projekt, Ozora, fekete lyuk, mandala, dns, Hargita, Makovecz, társadalom, punci, matrix. Annak ellenére, hogy volt alkalom, mikor 1 hónapig sem született bejegyzés, napi stabil 200 és e fölötti látogató érkezik hozzám az Egyesült Államoktól, Magyarország, Románia, Németország, Svédország, Hollandia, Törökországon át egészen Kína, Oroszország, Egyesült Arab Emirátusokig. Ez azért bíztató.

Nos kívánok nektek a továbbiakban tunyaságmentes, nyitott, kezdeményező és szeretetteljes napokat. ♥

Powered by freeblog.hu